#impression (mi van, catullus?)

Hogyan lehet vagy szabad írni olyan emberről, akit ismertünk, tiszteltünk és szerettünk? 

Hetek óta dolgozom a Géher István és Kállay Géza emlékére rendezett konferencia-előadásomon. Nagyon megtisztelőnek éreztem, amikor a család felkért, hogy írjak valamit a szimpóziumra, mindjárt el is vállaltam, és óriási lendülettel vetettem bele magam a munkába. Géher klasszikus műveltségének bemutatását választottam témámul a mi van, catullus? kötete alapján. A munka elején könnyű feladatnak tűnt tizenöt oldal megírása, aztán, ahogy egyre mélyebbre ástam magam a szövegekben, rájöttem, hogy valószínűleg ez lesz eddigi életem egyik legnehezebb munkája. Egyfelől pokoli nehéz valakiről tárgyilagosan írni úgy, hogy közben még azt is tudom, hogy szíve szerint a Géhert Gehernek írta mindig, vagy azt, hogy imádta az olivabogyót, pedig sokszor nem futotta rá; másfelől, mert a család jelen lesz, tehát nem írhatok akármit a 2012-ben elhunyt családfőről, atyai jóbarátomról, nehogy azt találják majd mondani, hogy azért ez túlzás, kiskutyám vagy, hogy gondolta a fene! 

Géher Istvánt hároméves korom óta ismertem, István bácsiként vonult be az életembe. Bagolyírtáson, az ERBE üdülőjében találkoztak családjaink és kötöttek életre szóló barátságot. Talán még óvodába jártam, amikor kézen fogott egy tóthegyesi kiránduláson engem és a nálam két évvel fiatalabb kisfiát, és a hosszú séta alatt elmesélte az egész Odüsszeiát. Emlékszem, ahogy tátott szájjal hallgattuk, még a fáradságunkról is elfelejtkeztünk, csak szedtük a lábunkat és elképzeltük magunkat a Földközi-tengeren, a Phaiákok földjén, Kirké kertjében, Polüphémosz barlangjában vagy Pénelopé palotájában. Egy teljesen új világra nyitott ablakot, és ezt az ablakot azóta se csuktam be, csak egyre nagyobb étvággyal igyekszem mindent megismerni és megjegyezni az elém táruló látványból. Ezt neki köszönhetem. 

Pár évvel később, talán hétéves lehettem, a nyaralás első túráján, Galyatető felé István bácsi belefogott a bibliai József történetébe – Thomas Mann alapján –, mert kicsit nyafogtam a meleg és az „elviselhetetlen” éhség miatt. Először nem örültem, hogy Odüsszeuszt lecseréltük egy másik fickóra, de a „kútba dobás” résznél már tudtam, hogy új kincsre leltem, és mohón igyekeztem mindent megjegyezni a történetből. Két heteket nyaraltunk akkoriban a Mátrában; abban az évben a teremtéstől egészen a kivonulásig végül mindent elmesélt nekünk, és mi lelkünkben átköltöztünk az Égeikum vidékéről Izrael és Egyiptom földjére. Ekkor már tudtam írni-olvasni és sokat rajzoltam, ezért a Solnay-nagypapámtól kapott kis jegyzetfüzetbe térképeket rajzoltam, ahol Odüsszeusz és József útját örökítettem meg, miközben folyton az járt a fejemben, hogy ott szeretnék lenni, abban a korban szeretnék élni és ugyanolyan sokat tűrt, leleményes hérosz szeretnék lenni, mint ők (szégyellem, de erre titokban azóta is vágyódom). Később teológiával (is) kezdtem foglalkozni, ahogy most is, amit alapvetően szintén neki köszönhetek.

Géher István bácsi mesélt nekem először Hemingway Akiért a harang szól és Faulkner Hang és téboly című munkájáról kedvcsináló gyanánt, és én szorgalmasan végigolvastam minden általuk írt regényt, amelyek azóta is a kedvenceim közé tartoznak (és amelyeket szintén „belerajzoltam” a jegyzetfüzetembe). De Shakespeare Hamletjét, Chaucer Canterbury meséjét vagy Singer Rabszolgáját is ő szerettette meg velem. 

Ez rendben is van, de mit lehet erről egy konferencián elmondani?! Ez rólam legalább annyira szól, mint őróla! Sőt! 

Az éjszaka ezen gondolkodtam, napok óta nyomaszt a tehetetlenkedésem, aztán rájöttem a megoldásra: igaz, hogy ez nem róla, hanem rólam szól, hogy nekem mit jelentett a személye, a tanítása és az iránymutatásai, de nyilvánvaló, hogy ezzel más is így lehet, mindenki, aki ismerte: tanítványok, barátok és ismerősök. Tehát elég lesz, ha arról írok, amit a meséivel, a beszélgetéseinkkel és később az egyetemi óráival, könyveivel, verseivel megváltoztatott bennem, mivel tanárként bizonyára mással is ugyanezt tette; és akkor eleget teszek a felkérésnek, hiszen olyan dolgokról beszélek majd, amelyek azoknak, akik ott lesznek ezen a konferencián, ugyanazt jelentik. Nem kell bikkfanyelven fogalmazva „tudományoskodnom”, hiszen pont az ilyen semmire se való „akadémiai” beszédet, okoskodást gyűlölte leginkább, hanem a saját szavaimmal, a saját érzéseimről, gondolataimról és emlékeimről kell majd mesélnem, mert akkor idézhetek fel mindent a legtisztességesebb módon, amit tőle kaptam, amit tőle tanultam és amit azóta is igyekszem – több-kevesebb sikerrel – lemásolni és ösztönössé tenni az életemben. 

ez van, geher!*

---

* Copyright by Tamás Mándy

https://btk.kre.hu/index.php/1754-action-suited-to-the-word-szohoz-illesztett-cselekves-konferencia-geher-istvan-es-kallay-geza-emlekere.html