Jegyzet (öreg::tavasz)

Pirkad, az ablak előtt álló fenyőfa ágai között vörösen izzik a horizont ott, ahol tegnap két turbékoló örvös galamb bizonyságot adott a szerelemről és a tavasz beköszöntéről. Napok óta egy etikáról szóló habilitációs dolgozat antik fejezeteit javítom, délután az MTA könyvtárában, kora este pedig itthon. Furcsa, hogy minden gond nélkül átment a bírálóbizottságon, mert rengeteg hiba van benne, kisebb-nagyobb tárgyi tévedések, elírások és logikai problémák. Az írója felkészült, okos és kedves ember, nem régóta ismerem, de hamar megkedveltük egymást, így elvállaltam, hogy kijavítom a dolgozatát és előkészítem kiadásra. Tulajdonképpen nagyon élvezem a munkát, ráadásul sokat tanulok belőle, kénytelen vagyok egy sor dolognak utána nézni, tele van a fejem ötletekkel, pedig az etika sosem érdekelt igazán. Legújabb kori egyetemi életem furcsa, hibrid világ, ahol egyszerre lehetek diák és tanár, anyagi jólétért, biztonságért dolgozó vállalkozó és hatalmas könyvpakkokkal rohangászó bölcsész. Úgy hiszem, egyiket se tudnám a másik nélkül elviselni; gyűlölném a szegénységet és a kiszolgáltatottságot, de hamar elvásna a lelkem, ha naphosszat csak a pénzt hajkurásznám. 

Azt tervezem, hogy a tanév végén leteszem a latin és ógörög nyelvi szigorlatokat, mert akkor a héber-arámi könnyebb lesz jövőre. Az év elején elvállaltam, hogy az Ókeresztény Írók sorozat 13., a Szent Athanasziosz munkáit bemutató kötetét kijavítom, illetve még néhány, eddig magyarul meg nem jelent írását lefordítom; felújítom a bibliográfiát és egy új, bevezető tanulmányt írok hozzá, illetve minden írás elé beillesztek egy-egy tudományos áttekintést. Két napja végeztem az első levél fordításával, mi tagadás, ha nem lett volna meg a francia és az angol kritikai kiadása, lehet, hogy nem boldogultam volna vele, de a végére egészen belejöttem, alig-alig pislogtam bele a modern kiadásokba. 

Lassan megiszom a kávémat és átlényegülök menedzserré, mert hamarosan el kell indulnom itthonról, tele vagyok tárgyalással. Néha kifejezetten zavar ez a kettős életforma, de ha nem élem bele magam abba, hogy ez „milyen megterhelő”, észre sem veszem, hogy nap mint nap szétszakad a személyiségem. Persze lehet, hogy nincs is az szétszakadva, hanem ilyen volt mindig is, csak időnként elnyomtam magamban a „skizofréniát”, mert azt hittem, hogy kényelmesebb lesz az életem, ha valamelyik oldalra leteszem a voksomat. Ma már pontosan tudom, hogy képtelen volnék dönteni, mert ahhoz először magamat kellene elfogadnom, de ez egyszerűen elképzelhetetlen, ráadásul még a gondolata is unalmas. Tavasz van, reggel van, dolgomra indulok.