#impression (buborék)
Végletesen gondolkodunk, csak a megfogalmazásban, a stílusban különbözünk. Elménk szabadságát véges fizikai lehetőségeink korlátozzák, a belátható univerzum, a látható tér, a fény, amely nekünk adatott. Az episztemológia zárt buborékában élünk, amelyet Isten fújt ki milliárd évekkel ezelőtt; s amely nem volt azelőtt és nem lesz azután, mert felfúvódik mértékre és kipukkad mértékre – „a vizek felett”.
3 megjegyzés:
Blogtakarítok,fölszámolásuk előtt átolvasom a régi (2007 körül elkezdett/félbehagyott) blogjaimat.
Ezt az egyikben találtam, 2008. december 4. dátummal "Solnay blog 100. bejegyzése".
(Mutatom, hátha fontos Önnek.Talán kép is volt hozzá, de az nincs meg, csak egy üres kocka jelzi. Ha nem kell, nyugodtan törölje ezt a megjegyzésemet.)
Herakleitos
Ha hátulról nézzük a dolgot, minden súly, amit az ember magára emel, csakis attól nehéz, hogy annak akarja érezni, vagy ne legyünk elrugaszkodottan szentimentálisak, nehéz az magától is, de akkor a súly érzi magát nehezebbnek a kelleténél. Mármost, amikor zsákot emelsz a hátadra és cipeled, ha elég erőd van, akkor hosszan nem érzed, hogy mekkora is valójában, csak idő haladtával, amikor kezdenek húzódni az izmok, gémberedni az ízületek; amikor eleged van a cipelésből, letennéd már, de a hátadra ragadt. A súly átveszi fölötted az irányítást, egy zsáknyi fontosság, ami meghatározza a mozgást, a lélegzetvételt, a testtartást – mindent, ami a külső szemlélő számára Te vagy –, ahogy és aminek látszol. Először meggörnyedsz, de úgy mozogsz, hogy a mozgás ruganyosnak, fiatalosnak tűnjék, majd egyre jobban eluralkodik rajtad a fáradság, s már nincs erőd arra, hogy a közönségre figyelj; mereven koncentrálsz a zsákra, ami addigra nehezebbnek tűnik, s talán nehezebb is, mint valaha, egy ostoba, lelketlen teher, egy tárgy, ami korlátozza a szabad mozgást. S hogy miért nem dobod le? Mert látod a célt magad előtt, ahová vinned kell a terhedet, s mert meg akarsz felelni a feladatnak, a magad által kreált penitenciának, ami elől kiugrani már az egyéniséged totális feladása lenne. Így hát rogyadozó lábakkal lépdelsz a meggyűlölt nehézséggel a gerincoszlopodon, miközben az tartalmának minden szúrós, éles, maró formáját és anyagát a hátadra ereszti, s Te közben úgy teszel, mintha észre sem vennéd, hogy az egyszerű, komikusan fontoskodó anyag átvette fölötted az irányítást, teljességgel megszabja a mozgásodat: terrorizál! Talán erre a dicstelen helyzetre mondta Petőfi: Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr...
Vannak élő és élettelen dolgok a világban, ahogy vannak lelkes és lelketlen létezők is. Csak hátizom és kitartás kérdése, hogy mit és meddig cipel az ember, a zsáktól hiába vár bármit is, hisz az csak egyszerű tárgy, lélek nélküli létező – az csak egy teher.
„Megyek a kávézóba”, mondta Herakleitos, majd kikecmergett végre a szennyvízcsatornából...
Kedves Nominativus! Próbálom érteni a megjegyzése első mondatát, de többszöri elolvasásra sem sikerült felfognom, hogy mit jelent. A "Blogtakarítok,fölszámolásuk előtt átolvasom a régi (2007 körül elkezdett/félbehagyott) blogjaimat." pontosan mire/kire vonatkozik? 2007 körül Ön hagyta félbe az én blogomat...? Tényleg nem értem.
Eszembe jutott egy lehetőség: csak az lehet, hogy Ön én vagyok, pár évvel megelőzve engem? :-) (De ha így van, kérem, segítsen, hogy merre tovább...?)
A képet már nem tudom, hogy mit ábrázolt, de azt igen, hogy még a Freeblog felületről mentettem át egy barátom segítségével, mert egyik pillanatról a másikra leállították az oldalt és nem volt belső mentésem róla.
Szóval, akárhogyan is értette az első (és a második) mondatot, köszönöm és meghagyom ezt az antik relikviát.
Még a blogvilág kezdetén gyűjtöttem mások blogjaiból azokat a bejegyzéseket, fotókat, technikai újdonságokat,interjúkat, linkeket, stb.,amelyeket érdekesnek,különlegesnek tartottam. Volt 6-7 ilyen tematizált, csak saját használatra gyűjtögetett blogom, amiket mostanában átnézek. Ezek között volt ez az egy, az Ön 1oo. bejegyzése lementve abból a régi freeblogból.
Megjegyzés küldése