[Tegnap hatalmasat buktam a motorommal a zuhogó esőben; jó nagyot röpültem és csúsztam a Pasaréti út aszfaltján, de néhány perc „tudat-pihenés“ után folytattam az utamat. Már nevetek az egészen. Lassan olyan vagyok, mint egy akcióhős a film háromnegyedénél, vagy egy emberforma robot, akiből kiállnak a rugók, de még mindig megy előre. Tiszta vicc, ahogy begipszelt csuklóval, szakadt bokával és meglehetősen „ambivalens“ belső tartalommal kergetem Teremtőmet a kísértésbe, vagy kirendelt Őrangyalomat a hiperaktivitásba. Meg nem mondom miért csinálom, de valami hajt előre, aminek még nem tudom az okát. Most viszont törött lengőbordával és néhány méretes vérömlennyel a mellkasomban mutathatok be újabb attrakciókat nem-létező közönségemnek; és ez így megy már több, mint fél éve.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése