A ház mellet, ahol az ablakból
már nem láttál, a zölt spaletta
eltakarta, hogy nézel, ültem a
lépcsőn, je suis faché contre moi,
vártam, hogy a mérgem csendben
elpárologjon, a déli napon az óriás-
fenyők se adnak árnyékot, a házból
hideg áramlott a kőre, tűlevelek a
fűre hulltak, az árnyékból kabóca
ciripelte ritmusra újra meg újra
az időt; a spaletta megnyikordult,
lent egy árboc kifordult, csattanva
repült széjjel, temps a arrêté,
nem léptem a tüskés fűre többet,
csak ültem a lépcsőn, a hűvös ház
tövében, egy Nap-szilánk loccsant
szét a tikkasztó melegben, vagy
csak egy elégett pillanat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése