[Szúette korhadt ablakpárkány mögött koszos-sárga függöny merevedett az örökkévalóságba; a tető beszakadt, hó és esővíz áztatta mocskos ablaküvegen szikrázik vidáman az első tavaszi, meleg napsugár. Hűlt helyeden nyomaid tűnte elárul, gyom veri fel a márvány-terasz elvásott lapjait, avarkupacokat söpör a langyos déli szél. Lekuporodok a műkő-korlátra, Kodály Háry Jánosának harmadik tételét hallgatom behunyt szemmel, arcomat a völgy felé tartom, nagyokat szippantok a fekvő boróka jellegzetes, citrusos illatából. Ültem itt már sokszor, ült már más is, emlékek, emberek egymás után; kiszakadtam belőlem. Szomorú vagyok, hiányzik az, ami már nincs és ami már soha nem is lesz. Hiányzom magamnak. Megszoktam.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése