xv simulacra fugacia
megint schiele, vier bäume,
évre érv, hiába már. hogy
quod petis, est nusquam
/kopott thonet székre dobott
maskarám/. kellék, mint
mézeskalácsra cserélt férfi-
korom. vagy vörösborom
/elvették/. vesztettem: amit:
mivel. már „közöttünk érzésre
alig maradt hely”. hogy mi
lennék /ma/? csalva csaló.
quod amas, avertere, perdes.
tudom. illenék szólnom, de
nem való. hát lesz, ami volt.
/itt/ várok, más fák alatt.
maró titkokban oldott emlék.
jöhet: érvre év
évre érv, hiába már. hogy
quod petis, est nusquam
/kopott thonet székre dobott
maskarám/. kellék, mint
mézeskalácsra cserélt férfi-
korom. vagy vörösborom
/elvették/. vesztettem: amit:
mivel. már „közöttünk érzésre
alig maradt hely”. hogy mi
lennék /ma/? csalva csaló.
quod amas, avertere, perdes.
tudom. illenék szólnom, de
nem való. hát lesz, ami volt.
/itt/ várok, más fák alatt.
maró titkokban oldott emlék.
jöhet: érvre év
8 megjegyzés:
Parancs János
A MONDHATATLAN
Rendben van. Ne beszéljünk róla.
Ne reménykedjünk. Csak a szavakban.
Csak a formátlanban.
A ragozott ragokban.
A vonzatokban.
Az üres sorokban.
És mégis fölbukkan.
Az üres sorokban.
Moccan.
S egyszerre csak ott van.
A véletlen asszonáncban.
A suta fölsorolásban.
A fölcserélt szavakban.
A cafatokra szaggatott képek,
a szózuhatagok,
az értelmetlen őrjöngések,
a kapkodások és a blöffök,
nem tudják elnémítani
a szép locsogások,
a kicifrázott látomások,
az esztelen próbálkozások.
Mindenütt ott van.
A legártatlanabb sorokban.
Megérkezik és hallgat.
Hallgat és figyel, játszik.
Ha kérdezik, válaszol.
Ha nem kérdezik tovább hallgat.
Pártatlan és nem fél senkitől.
A mondhatatlan ragyog a homlokán.
Weöres Sándor
DAL
Majdnem miként a csöndesen,
nem lehet tudni hány alakban
lappangó szörnyet, hirtelen
és valamennyi áradatban
támadja meg az eleven
és ősidőtől változatlan
meglepetés, hogy ne legyen,
ámbár gyökere mindenütt van.
("Szép versek 1988", Magvető Kiadó, Bp. 1989. p.457.)
Tegnap láttam a bejegyzését, előkerestem a 3 kötetes Weörest (az 1986-os 5. kiadás van meg), mert az első sor "miként"-jét nem értettem.
Mára meg itt van újragépelve a MAJDNEM c. vers DAL címmel. A 3 kötetes III. kötetében a 323. oldalon ez a vers így olvasható:
MAJDNEM
Majdnem ahogy a csöndesen
s nem lehet tudni hány alakban
lappangó szörnyet hirtelen
és valamennyi áradatban
támadja meg az eleven
és ősidőtől változatlan
meglepetés hogy ne legyen
ámbár gyökere mindenütt van -
-------
Hmm.
Utána lehetne nézni, honnan vették át a "Szép versek 1988" -ban megjelent változatot. Nem ártana tudni, annál a folyóiratnál ki javított korrektúrát. (W.S. 1989 január 22-én halt meg, 76 évesen. Előző évben már hónapokat töltött kórházban.)
Talán értenénk okát, miért változtatott...
Pontosan, ezért írtam oda az általam idézett szövegvariáns forrását, ugyanis valóban így van, ahogy írja. Azt feltételezem, hogy Weöres észrevette, mennyivel jobb ez a változat, mint az eredeti, ezért alakította át.
Hogy a helyzet még egy picit érdekesebb legyen, lehetséges, hogy van még egy forma, amelyben a „Majdnem, miként a csöndesen” vesszővel szerepel (az én szememnek ez volna amúgy is a komfortosabb), illetve az „ősidőtől” helyett „ősidőktől” áll. Keresem, de még nem találtam meg, hogy hol olvastam ezt a változatot; a fejemben többes számban áll, tehát – ha csak nem rosszul jegyeztem meg – létezik egy harmadik szövegvariáns is.
Sajnos a legújabb Weöres összesben sem szerepel az általam idézett vers, pedig ez is kötetben jelent meg, nem is akármiben, ráadásul sokkal-sokkal szebb, gördülékenyebb, mint az, amiből keletkezett.
Megelőzött, ugyanis tegnap este pont azon gondolkodtam, hogy ebből írok egy blogbejegyzést.
Köszönöm a hozzászólását!
Az Arcanumban találtam: Élet és Irodalom, 1987. december 18. (XXXI. évfolyam, 51-52. szám), címlapon (!)
Weöres Sándor:
DAL
Majdnem miként a csöndesen,
nem lehet tudni hány alakban
lappangó szörnyet, hirtelen
és valamennyi áradatban
támadja meg az eleven
és ősidőtől változatlan
meglepetés, hogy ne legyen,
ámbár gyökere mindenütt van.
Nagyon köszönöm!
Tényleg egyre érdekesebb; nem gondoltam rá, hogy ez a vers-válaszom egy külön "téma" lesz, de nagyon örülök neki, mert izgalmas.
Megér majd egy újabb írást.
Sikerült megvennem Weöres 1978-ban a Magvetőnél kiadott HARMINCÖT VERS c. kötetét,amelyben ez az első vers. Teljesen megegyezik, ahogy a 3 kötetesben szerepel.
Illő megjegyezni, mert nagyon szép könyvet nyomtatott a Kner Nyomda: Bezúr Györgyi tervezte a tipográfiát és a védőborítót; az előzéket pedig Molnár Sándor festőművész készítette.
Öt nappal ezelőtt írtam egy rövid bejegyzést a Facebookra a Weöres vers kapcsán. (https://www.facebook.com/photo?fbid=634380261069407&set=a.171946650646106)
Ide másolom:
Egy gyönyörű vers zavaros pedigréje!
Weöres Sándor a képen bekarikázott szöveget először "Majdnem" címmel publikálta 1978-ban*. 1987-ben már "Dal" címmel jelent meg az ÉS karácsonyi számában (a képen), végül 1989-ben (szintén "Dal" címen, áttördelve) a "Szép versek 1988" kötetében. A tizenegy év alatt mindegyikben módosított egy picikét, amitől valóban egyre jobb, erősebb és gördülékenyebb lett a szöveg.
*A hatszor újranyomott és többször bővített Weöres összkiadások 3. kötetének mutatója tévesen 1977-re datálja a vers első megjelenését.
___
MAJDNEM
[1978]
Majdnem ahogy a csöndesen
s nem lehet tudni hány alakban
lappangó szörnyet hirtelen
és valamennyi áradatban
támadja meg az eleven
és ősidőtől változatlan
meglepetés hogy ne legyen
ámbár gyökere mindenütt van -
(Weöres Sándor, Harmincöt vers, Magvető Kiadó, Bp. 1978. p. 5.)
___
DAL
[1989]
Majdnem miként a csöndesen,
nem lehet tudni hány alakban
lappangó szörnyet, hirtelen
és valamennyi áradatban
támadja meg az eleven
és ősidőtől változatlan
meglepetés, hogy ne legyen,
ámbár gyökere mindenütt van.
("Szép versek 1988", Magvető Kiadó, Bp. 1989. p. 457.)
Megjegyzés küldése