#impulzus (fraktál)*

Most ébredtem. Hideg van a házban. Fraktálokkal álmodtam. Mandelbrot-halmazok rajzolatai úsztak a koponyámban. Színes hagymakupolák. Buborékok. Egy-egy emlék. Események. Álmomban belenagyítottam. Egyikbe a másik után. Szétrepesztették a koponyámat, ahogy a részletektől megnőttek. József és emlékei. Hasonulás. Hasonulás a Teremtőhöz. Hasonulás a végtelenhez. Emlékeimben. Még élek.

Felkelek. Begyújtok. Fahasáb ropog a lángokban. Tűznyelvek. Izzó fraktálok. Holografikus emlékek. Világegyetem. Mindegy. Ez is, az is. A végtelenség a lényeg, hogy végtelen vagyok. Legbelül. Ébren nagyítom már a buborékokat. Az apró részleteket. Kávéval. Szívem dobog.

Az egyenlet: Z=z²+c. Tanultam. Emlék. Az egyik Mandelbrot-buborék. Nem is így kell leírni! Az egyenlőségjel oda-vissza áll. Egymásra ható. Így nő a végtelen. Zé a zével, ahol zé én vagyok. Az egyik oldalon hatványozottan én, hozzám adva mindig valamit. A másik oldalon folyton önmagam, mindig önmagammá változva. Kiegyenlítem magamat. Hasonulok magamhoz. Nagybetűre. Mindennek ellenére. Kisütött a Nap.

* a szöveg egy kísérlet része: nem nézem vagy fogalmazom át, nem javítom, csak kiteszem, ahogy leírom, abban a pillanatban, vállalva ennek minden hibáját és következményét