#impression (Iphis)

Süt a nap és virágzik a bodza, meg a hárs. Tavaszi illat, Pasaréten delet harangoznak, Cicero az erkélyen napozik, én pedig hirtelen azon kapom magam, hogy nyugodt vagyok. Miféle ember az, aki elveszíti a feleségét, de az első késő tavaszi vagy kora nyári napon – ha egyetlen pillanatra is, de – elfelejti a gyászát és belefeledkezik az időjárás szépségeibe?! Ma három hónapja, hogy Marita meghalt, és eddig nem múlt még el egyetlen perc sem, hogy ne gondoltam volna rá. Tulajdonképpen most is rá gondolok, csak közben észrevétlenül áteresztem magamon a külvilágot, talán most először azóta, hogy nincs többé velem. 

Tegnap a MÜPÁ-ban voltam, Händel Jephta című operáját néztem meg. Egészen kiváló produkció volt! Ilyen jó előadást talán a rendszerváltás idején láttam utoljára, John Eliot Gardinerrel és a Monteverdi Kórussal, Händel Messiását. Az instrumentális nyitányt a Zebul szerepét éneklő Cody Quattlebaum áriája követte, amitől azt is elfelejtettem, hogy hol ülök és mi van körülöttem. Ilyen tisztán basszust már rég nem hallottam énekelni, Quattlebaum hangjában annyi erő, lendület és tisztaság van, hogy rezgett belé a Bartók terem. Aztán belém hasított, hogy Maritának mennyire tetszene itt, amitől rossz kedvem lett, mert tudom, hogy már napokkal előtte utána olvasott volna a darabnak, a bibliai történetnek, a zenekarnak, meg az énekeseknek; hosszan válogatott volna az ezer ruhája között egy arra a napra legalkalmasabb, szolidan elegáns viseletért, a szünetben perecet evett volna; de általában véve csillogó szemmel és bármilyen arisztokrata úriasszonyt szégyenben hagyva vibrált volna az örömtől, hogy ott lehet. Már semmi sem lesz olyan, mint vele volt. Lesz és van már, hogy jó, de nem olyan, mint ővele, nem olyan, mint Maritával. Minden más lett. Nagyon pazarló ez a világ, ha a feleségem hamvai egy apró urnában várják a feltámadást, miközben én a Jephtán ülök és Händel muzsikáját hallgatom! Megérdemlem én ezt?! Miért nem lehetett ő is Iphis?! Miért nem jött el érte is az angyal, hogy megmentse a sorsa elől?! 

Tavasz van; ha süt a nap, kifejezetten meleg az idő. Ilyenkor kint süttette magát egy kávéval a ház melletti padon és élvezte a világot, amit maga körül olyan széppé és édessé tett, amilyenné csak tudott – mert tudott; és beragyogta minden szegletét ennek a nyomorult, elárvult univerzumnak… 

Szeretnék a fénynél sebesebben röpülni!