#impression (csengő-méh-rigófütty)

Szinuszos hullámzással öblöget át az öntudat, néha sziklás partomat mossa, néha önmagában interferál és csendben kioltódik. Hová legyen bennem a világ?! Meddig terjeszkedhet a bekerített végtelen?! Vihar dúl már ötvenhárom éve: Horn-fokom gyilkos tengerárja vagyok. 

Méhek donganak százával a bodzabokron, rezgő valósága a statikus világnak. Meleg van, árnyékba húzódom. Feketerigó száll le mellém, szemmel tart, de nem fél tőlem; elugrál az itatóhoz, megfürdik benne, aztán felröpül a fejem fölötti ágra és énekelni kezd. A szomszéd nyárfájáról kánont fütyül vele a párja, együtt fújják a magukét; lehunyom a szememet, érik a szamóca, ide érzem az illatát. Nyár van, nyugtalan, hazug béke. 

Álmodom? Valami megcsörren. Kint vagy bent? Hol van a hang, honnét szól? Nem tudom, sosem tudtam. Csengő, méh, rigófütty..., egyre megy ebben a melegben, ami nincs.