Archívum

2023. június 1., csütörtök

#impression (res cogitans::0603)

Hétévekben mérem az életemet, a sejtek állítólag ennyi idő alatt cserélődnek ki, tehát semmi közöm a múltamhoz, és hét év múlva semmi közöm se lesz a mostani hozzám, de nem csak azért, mert az most még nem én vagyok és ebből következőleg nem is én leszek, hanem azért, mert akkor már nem is voltam, ahogy ma sem vagyok hét évvel korábbi magam. Azt mondják, hogy „telik az idő”, pedig ez hazugság, mert úgy van a most, hogy nincs is, hogy semmi sincs, hogy idő sincs, és tulajdonképpen én sem létezem. 

Nincsenek megjegyzések: